postacím Budapest, 1114 Villányi út 5-7.
telefon (06 1) 381 0910
fax (06 1) 381 0914

Cserediák programok

AKADÁLYMENTES ÚTMUTATÓ

Diákcsere programok a 2009/2010-es tanévben

Osnabrücki diákcsere

Nagy örömmel fogadtuk még tavaly májusban, hogy 2009 őszén a német diákcsere program keretében lehetőségünk nyílik 10 napra elutazni Osnabrückbe (Niedersachsen tartomány).

Október 19-én indultunk a Ferihegyi repülőtérről, ahol már mind a tízen izgatottan és kíváncsian vártuk a következő napokat, és hogy személyesen megismerkedhessünk cserepartnereinkkel, akikkel már nyár óta aktív levelezésben álltunk. Az odaút gyorsan elszállt, és már meg is érkeztünk az osnabrücki Graf-Stauffenberg-Gymnasium elé, ahol partnereink vártak minket, és ki-ki nagy öleléssel, örömmel köszönthette cserediákját.

Kintlétünk során részt vettünk az iskolai életben is, bejártunk az órákra. Megismerhettük oktatási rendszerüket, ami sok mindenben eltér a miénktől. Tanulmányaik során pl. sokkal nagyobb szerepet kap a gyakorlati tapasztalatok megszerzése, mint nálunk; pl. úgynevezett „Praktikumon” vesznek részt már a 10. osztályosok, azaz egy általuk kiválasztott szakmába - és a legkülönfélébb munkahelyekre – pillanthatnak be, ahova hetekig az iskola helyett járnak, majd az órán beszámolnak élményeikről.

Közös programjainkat a „víz” témája fogta össze, rendkívül változatosak és érdekesek voltak még a nem éppen kegyes időjárási viszonyok ellenére is. Első közös kiruccanásunkon a helyi vízimalomban vettünk részt egy ismerkedési délutánon. Voltunk még jégkorcsolyázni, meglátogattuk a helyi vízierőművet, és a hamelni városnézést követően jártunk a közeli élményfürdőben is. Hameln sétálóutcáján úgy érezhettük magunkat, akár egy mesekönyvben a hangulatos, középkort idéző házak között.

Hamburg kikötővárost a magasból, a St Michaelis templom tornyából is megcsodálhattuk. Az erős széllel dacolva még egy vidám hajókázáson is részt vettünk, így a víz felől is láthattuk a világhírű, zegzugos kikötőket.  Kalandosan alakult a késő esti hazaút is, mivel az egyik német lány még a hamburgi állomáson azzal állt a német tanárnő, Frau Heymel elé, hogy „és mi van a bombával?” Mint kiderült, édesapja hívta fel ( aki tűzoltó ) a hírrel, hogy az osnabrücki állomást és a város egy részét estig lezárják és kiürítik, mivel hatástalanítanak egy második világháborús bombát. Még mielőtt felszálltunk volna, azt is megtudtuk a hangosbemondóból, hogy Hamburgban is bombariadó lesz, a mi vonatunk az utolsó, ami kifuthat az állomásról. De szerencsére ez is megoldódott, a céltól nem messze átszállt mindenki távolsági buszokra, amik elfuvaroztak minket a belvárosba.

Németországi cserediákságunkat rendkívül jó hangulatban töltött tekézéssel egybekötött pizzázással zártuk, melynek végén megdöntöttük a fotózkodás guinness rekordját – Puskás tanárnő és a német tanárok fogyatkozó türelmétől kísérve…

Jött a búcsúzás, és az utolsó együtt töltött pillanatok sem hazudtolták meg a „víz” témakört, könnyesen köszöntünk el szeretett cserepartnereinktől, de vigasztalt a tavaszi viszontlátás reménye.

Áprilisban pedig újra találkozhattunk, ezúttal Budapesten, ahol megmutattuk „németeinknek” a Parlamentet, a Szent István Bazilikát, melynek a kupolájába is felgyalogoltak, a Budai Várat, a Gödöllői Királyi Kastélyt, és a hűvös, esős idő miatt a lovas tanyára látogatás helyett a Budai Vár alatt meghúzódó Sziklakórházat és a Tropicariumot. Hétvégén pedig volt, aki Esztergomba, más a Balatonhoz, vagy éppen hajós kirándulás keretében Szentendrére kalauzolta el partnerét.

A hagyományos bowlingos-pizzás búcsuestet már beárnyékolta a veszély, hogy másnap esetleg nem tud felszállni a németországi repülő, és ez sajnos bekövetkezett: az izlandi vulkánfelhő miatt törölték a dortmundi járatot. Cserepartnereink csak hosszas sorban állás után tudtak a Keletiben jegyet kapni, és több átszállással, mintegy 18 órás út után jutottak haza. De utólag már csak a szépre emlékezünk.

Rengeteg nevetés, vidámság, fergeteges hangulat, tengernyi új élmény, jó csapat, „izmosodó” nyelvtudás. Ilyen volt a mi „Németországunk”, és persze „alles war auf Deutsch!”

 

Zálnoky Krisztina, Nyírő Marcella, Csősz Barbara, Jung Szabina, és Marcov Bernadett  9. B

       Heiligenstadt-i diákcsere

Az idei tanévben két németországi diákcsere programra is sor került iskolánkban, ebből az egyik volt a kétévente megszervezésre kerülő heiligenstadti csere. Először a 13 főből álló margitos diákcsoport utazott Heiligenstadtba, ahol október 23-tól 30-ig 1 héten át élvezhettük a St. Elisabeth Bergschule és a német cserediákok családjainak vendégszeretetét. Ebben pedig volt részünk bőven, hiszen – mint mindig – most is nagy lelkesedéssel, sok-sok kedvességgel és érdekes programokkal készültek jövetelünkre.

Az első napon – szokott módon – az ottani iskolával ismerkedtünk meg közelebbről: körbejártuk az iskolát, volt lehetőségünk órákat látogatni, megnézni, hogyan zajlik ott egy tanítási nap, vagy hogy mit csinálnak a diákok a szabad idejükben. A következő napokon pedig a környék fontos nevezetességeiből kaptunk egy-egy kis ízelítőt: jártunk Weimarban, a híres német klasszika, Goethe és Schiller városában; megcsodáltuk Wartburg várát, ahol a híres, Thüringiát Magyarországgal összekötő Árpádházi Szent Erzsébet élt; látogatást tettünk Eisenachban, Bach szülővárosában ill. szülőházában; majd végül egy Heiligenstadt közelében lévő ún. „Grenzlandmuseum”-ban bővebb ismeretekhez juthattunk arról a speciális történelmi szituációról, amit Németországban a kommunizmus idején az ország szigorú határvédő rendszerrel történő kettéosztottsága jelentett. Persze nemcsak kultúrtörténeti ismeretekkel gazdagodtunk ebben az egy hétben. Mivel a diákok a közös programokat követően német cserepartnereikkel ill. azok családjaiban töltötték a napot, nagyon sok lehetőség nyílt a német nyelv gyakorlására. Mivel a német diákok magyar nyelvtudására nem számíthattunk, minden magyar diák rá volt kényszerülve, hogy ki-ki a saját szintjén, de abból a némettudásból éljen, amit magával vitt…Úgy láttam, hogy a kommunikáció sikeresen működött, s azon kívül, hogy diákjaink beszédkészsége és –értése nagyban fejlődött, valamint nyelvileg is sok új dolgot tanulhattak, a hangulat mindig vidám és baráti volt. Egyszerűen nagyon jól éreztük magunkat, s a hosszú vonatútra volt elegendő beszédtéma az átélt élményekből…

A diákcsere 2. részére május 12-19. között került sor, amikor a német diákok látogattak Budapestre egy hétre. A program hasonlóan alakult, mint Heligenstadtban. Az első napon az igazgató úr köszöntötte a vendégeket, majd Dominika nővér járta be velük az iskolát, s ennek lezárásaként készített a diákoknak egy játékos vetélkedőt is. Ezúton is köszönjük Dominika nővér segítségét! A német cserediákok is látogattak órákat, természetesen csak nyelvórákat…

A következő napokban elsősorban Budapest legfontosabb látnivalóit mutattuk meg nekik: volt gyalogos és buszos városnézés egy iskolánkban végzett idegenvezető kíséretében, jártunk a Mátyás templomban, a parlamentben és Gödöllőn. A német diákok mindenhol nagy érdeklődéssel hallgatták a számukra kevéssé ismert magyar történelembe ill. kultúrába betekintést engedő vezetéseket, és el voltak ragadtatva a nagyvárosi nyüzsgéstől, hiszen Heiligenstadtban, abban a nyugodt kisvárosban kevés részük lehet ebben. Sajnos ez alkalommal – kivételesen – az időjárás nem kedvezett nekünk, mert épp ezen az egy héten volt az a nagyon hűvös, viharos szeles, esős idő. Mindezek ellenére is szomorúan búcsúztunk el egymástól a pályaudvaron, ebben a két hétben ugyanis nemcsak sok ismerettel és tapasztalattal gazdagodhattak a diákok mindkét részről, hanem igen jó hangulatú, élménydús napokat tölthettünk el együtt és barátságok szövődtek, amelyek – mint hallottam – tovább élnek részben az internet segítségével, részben pedig újabb kölcsönös meghívások és látogatások révén.

Tanítványaimnál, akik a programban részt vesznek, azt tapasztalom, hogy utána sokkal bátrabban, nagyobb érdeklődéssel, lendülettel szerepelnek a német órákon és így sokkal sikeresebbek is a némettanulásban. Remélem, ez a kapcsolat a jövőben is hasonlóan kitűnően fog működni, mint eddig. Biztatnám a magyar diákokat, hogy használják ki a lehetőséget a következő években is elsősorban a nyelvtanulás miatt, de azért a páratlan élményért is, amit a heiligenstadtiak vendégszeretete nyújt számunkra.   

Dul Rita

Párizsi kirándulás

2010. június15- én felkerekedett egy kis franciacsoport, hogy letegye névjegyét az Eiffel-torony (és Párizs egyéb nevezetességei alatt). Szabóné Tóth Márta és Balláné Rizák Emma tanárnők vezetésével 6 diák vágott neki Párizsnak, hogy tesztelje és kamatoztassa franciatudását…

Miután sikeresen landoltunk az Orly repülőtéren, montmartre-i szállásunk felé vettük az irányt. A hosszú és szövevényes metróvonalak láttán - amelyet a franciák stílusosan a lyukacsos és kiismerhetetlen Gruyére sajthoz hasonlítanak - izgatottan húztuk bőröndjeinket a „Metropolitaine” feliratú lejáró felé, és utunk végén megegyeztünk, hogy párizsi barangolásunk korántsem lett volna olyan izgalmas a hangulatos és mozgalmas szerelvények és alagutak nélkül. Találkoztunk itt házi készítésű erősítővel játszó szaxofonossal, feldühödött Mexikó- , illetve Franciaország-szurkolókkal, egymást sminkelő francia lányokkal, és monociklit cipelő idős házaspárral is. Egy katolikus közösség kollégiumában, Balzac-regénybe illő, hangulatos, egyszemélyes szobákban szállásoltak el minket. Igazi franciás reggeliket és vacsorákat kaptunk, sok sajttal és bagettel, és mivel egyikünk épp 16-án ünnepelte 18. születésnapját, a háziak egy fantasztikus trüffel-tortával kedveskedtek, egy igazi francia specialitással.

Látnivalók terén nem kímélt minket sem Párizs, sem a tanárnők, kifulladásig jártuk a város sikátorait és sugárútjait. Már az első délután élvezhettük a Sacré Coeur előtti forgatagot, este pedig az Eiffel-torony tetejéről gyönyörködhettünk a fantasztikus kilátásban. Másnap megpróbáltuk bejárni a Louvre-t, és a Mona Lisánál ádáz harcot vívtunk a különféle nemzetiségű megvadult turistahaddal. A Szajnán egy kis „vedette” (sétahajó) fedélzetéről megcsodálhattuk a főbb nevezetességeket, majd a Galerie Lafayette-ben (ahol megszállottan kerestük a mellékhelyiséget) a felső tízezer életét. A Garnier operát természetesen összehasonlítottuk a budapestivel, és elégedetten konstatáltuk, hogy a miénk sokkal szebb. Másnap megtekintettük a Cité két híres templomát, a Notre-Dame-ot és a Saint-Chapelle-t, és úgy éreztük, mintha pár órára visszacsöppentünk volna a középkorba. Ezt a nosztalgikus hangulatot a latin negyed sikátorainak forgataga, egy igazi francia palacsintázó, néhány könyvárus és a Luxembourg-kert csodálatos rózsabokrai oldották fel. Persze itt is meglátogattuk a negyed leghíresebb templomait: a Saint-Germain-des-Prés-t, a Saint Séverint, a Saint Sulpice-t és a Panthéont. Másnap egy újabb képtárba, a Musée d’Orsay- ba vezetett az utunk, ahol megcsodáltuk a fantasztikus impresszionista gyűjteményt, és büszkén mutogattuk egymásnak a múzeum Rippl-Rónai és Munkácsy képeit. Ezután a fiúk a La Défense-ba, azaz Párizs modern negyedébe metróztak, ahol minden felhőkarcolóval készítettek egy-egy támasztós képet, és megvitatták, ki hová adná be önéletrajzát. A lányok pedig elzarándokoltak Napóleon sírjához az Invalidusok templomába, majd tettek egy nagy sétát a Rodin múzeum kertjében a mester leghíresebb szobrai között. Utunk utolsó napját természetesen souvenir- vásárlással zártuk le a Montmartre zsúfolt üzleteiben, ahol elámultunk az ajándékkészítők leleményességén, azon, hogy hányféleképpen képesek feldolgozni egy témát - esetünkben az Eiffel-tornyot - a plüss Eiffel- tornyoktól az Eiffel-torony alakú sótartókig. Mikor a Montmartre lejtős utcáin a szállásunk felé tartó buszon zötykölődtünk, megegyeztünk, hogy legalább még egy hét, hónap, akár egy év kellene ahhoz, hogy kiismerjük Párizst. De lehet, hogy erre egy élet is kevés…